HAT-KP-1-2025/1-000483
Románia, 2026. június 12-16
A 2025/26-ös tanévben a 7.F osztályunk számára Partium és Erdély nyugati tájainak megismerése volt a cél. Itt kerestük fel a magyar történelem és irodalom híres helyszíneit, és itt tettünk rövidebb túrákat Erdély ikonikus tájain. Az öt nap során voltunk többek között Nagyváradon, Kolozsváron, Nagyenyeden, Gyulafehérváron és Vajdahunyadon. Megemlékeztünk többek között Ady Endréről, Hunyadi Mátyásról, Apáczai Csere Jánosról, Kőrösi Csoma Sándorról, Bethlen Gáborról, megkoszorúztuk Aradon a vértanúk emlékművét, Gyulafehérváron Hunyadi János, Kolozsváron Kós Károly sírját. A diákok saját maguk által készített kiselőadásokkal színesítették a programot.
A történelmi és kulturális ismeretek mellett találkoztunk erdélyi magyar iskolásokkal is és ideje volt az osztálynak még jobban összecsiszolódni, így tényleg maradandó élményekkel térhettek haza.
1.nap
A reggel 7 órás indulás után átszeltük az országot, és kora délután éreztünk Nagyváradra. Itt tettünk egy sétát a városban, szóba került Szent László és megtekintettük az Ady Endre emlékmúzeumot is. A következő megálló Rév volt, itt tettünk egy túrát a Sebes-Körös szurdokvölgyében, majd megtekintettük a Zichy-barlangot.
Késő délután érkeztünk Kalotaszentkirályra, ahol volt még lehetőség helyi fiatalokkal focizni. Este erdélyi népdalokat tanultunk, és lehetett helyi ételeket, sajtokat, mézet, lekvárt is kóstolni.
2.nap
Reggel első program a Havasrekettyei vízesés felkeresése volt. Busszal mentünk Havasrekettyére, ahonnan szűk erdei úton mikrobusszal tudtunk tovább menni a parkolóhoz. Innen túráztunk fel a csodálatos vízeséshez.
Innen Kolozsvárra mentünk, ahol az egész délutánt eltöltöttük. Idegenvezetővel jártuk végig a város nevezetességeit, Mátyás szülőházát, a Szent Mihály templomot, a Farkas utca református templomot. A végén a Házsongárdi temetőben megemlékeztünk Apáczai Csere Jánosról és Kós Károlyról.
A szállásunk Torockón volt, ahol vacsora után 2 diákunk kalotaszegi és mezőségi néptáncra tanította a többieket.
3. nap
Az első megállónk reggel a tordai sóbánya volt, majd ezután Torda belvárosában jártunk, ahol megnéztük a fejedelmi palotát, a református és a katolikus templomot. A református lelkész és a magyar gimnázium igazgatónője mesélt a diákoknak a tordai magyar múltról és jelenről. Innen Nagyenyedre vezetett utunk, ahol megtekintettük a Bethlen Gábor Kollégiumot, megnéztük a természettudományi gyűjteményt, majd megemlékeztünk az 1849 január 8-i népirtás áldozatairól.
A nap utolsó állomása egy túra volt a lélegzetelállító szépségű Tordai hasadékban, még az eső sem állíthatott meg minket. Szerencsére az eső gyorsan elállt, így felkapaszkodtunk a hasadék peremére, ahonnan varázslatos kilátás nyílt a környékre.
4. nap
Ezen a napon először túrát tettünk Torockó mellett a torockószentgyörgyi várhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Székelykőre, a Torockó fölé magasodó ikonikus hegyre. Innen Gyulafehérvárra mentünk, ahol megnéztük a római katolikus székesegyházat idegenvezetővel, és megkoszorúztuk Hunyadi János szarkofágját.
Az utolsó állomás a vajdahunyadi vár volt, és az utolsó estét Csernakereszttúron töltöttük, ahol szállásadónk mesélt a diákoknak a bukovinai székelyek sorsáról.
5. nap
Reggel indultunk hazafelé, először a dévai várat néztük meg. Hazafelé útközben megálltunk Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházánál, végül Aradon megkoszorúztuk az aradi vértanúk emlékművét.
Estefelé érkeztünk haza, fáradtan, de életre szóló élményekkel teli.
Végezetül álljon itt az egyik diák gondolata:
„Mindennél jobban élveztem ezt az öt napot, és bármikor visszamennék.”
Értékelő óra:
A tanulókkal átbeszéltük a kirándulás fontos mozzanatait, kiválogattuk a legjobb fotókat, megbeszéltük melyik képek kerüljenek ki a honlapra és a közösségi médiába. A diákok csoportokban projektet készítettek a kiválasztott témákról. Június 4-én, még a kirándulás előtt, a 7.E osztállyal közösen készítettek műsort.

Kapcsolódó anyagok
Képek