Mecenatúra pályázat
Comenius Multilateral Project
Unity in Diversity
 

Általános tudnivalók

Győr-Moson-Sopron megyében csak a Révai Miklós Gimnáziumban és Kollégiumban van lehetőség arra, hogy a hátrányos helyzetű és tehetséges tanulók részt vegyenek ebben a képzésben. Iskolánk a kezdetektől (2000) részt vesz a programban, aktívan közreműködött annak kidolgozásában, így kellően tapasztalt pedagógusokkal rendelkezik ahhoz, hogy eredményes munkával 5 év után sikeres érettségi-felvételi vizsgát tegyenek a tanulni akaró diákok.
 
 
Ki a hátrányos helyzetű tanuló?
• akinek a családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapította, e csoporton belül halmozottan hátrányos helyzetű az a tanuló, akinek szülője a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, illetve az a tanuló is, akit tartós nevelésbe vettek,
• gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett,
• a gyermekjóléti szolgálat – az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített - javaslata alapján rászorult: ez azon tanulók bejutását biztosítja, akik nem felelnek meg az előző kitételeknek, de családi, anyagi, lakás-, vagy egyéb körülményeik (pl. alacson jövedelem, rendezetlen családi körülmények, rossz lakásviszonyok, munkanélküliség, családját egyedül nehezen nevelő szülő, tartósan beteg gyermek stb.) indokolják a rászorultságát.
 
Mit jelent, hogy valaki tehetséges?
• Olyan négyes átlag feletti jó vagy jeles tanulmányi eredményű tanulókat várunk, akik valamilyen tantárgyból/tantárgycsoportból jó képességűek,
• Akik szorgalmasak, szeretnek tanulni, motiváltak.
 
 
Mit nyújt az iskola a hagyományos képzésen felül?
• Az előkészítő ún. gazdagító évet, amely lehetőséget ad a felzárkóztatásra, sikeres továbbhaladás alapjainak megteremtésére,
• A második évtől a kerettantervi előírások szerinti képzést, megtartva a program sajátosságait (tanulásmódszertan, drámajáték foglalkozások), amely fejleszti a kommunikációs-, a tanulási készséget és az önismeretet,
• Kiemelt angol és számítástechnikai képzést (nyelvvizsga, ECDL),
• Angol nyelvi tanulmány utat Angliába,
• Rendszeres és esetenkénti (a tanulók igényétől függően) felzárkóztató órákat,
• Felkészítő, fejlesztő foglalkozásokat (nyelvvizsgák, érettségi előtt ),
• Kirándulásokat (Magyarországon és külföldön pl. Erdély, Prága, Róma),
• Sí tábort Ausztriába,
• Felkészítést jogosítvány megszerzésére,
• Úszásoktatást,
• Jutalom nyaralást (görög tengerpart).
 
 
Mit ad a kollégium?
• A kollégiumi bennlakás kötelező. Kollégiumi szobáink 4 személyesek, mindegyikben van zuhanyzó, mosdó és WC.
• Segíti a tanulók napi felkészülését (külön csoportban tanulnak), korrepetálást, gyakorlást biztosít,
• Lehetőséget ad különböző szakkörökben való tevékenységre,
• Minden tanulónak vásárol színházbérletet, igény szerint hangversenybérletet,
• A havonta egyszer kirándulásokat szervez (tanulóink az öt év alatt jártak hazánk legtávolabbi vidékein, de külföldi kirándulásokon is részt vettek (Klagenfurt, Velence).
Milyen anyagi előnyökkel jár a programba való bejutás?
• Tanulónként az iskolában és kollégiumban egyaránt dupla normatíva jár.
• Ez lehetővé teszi, hogy
o Minden tanuló ingyen tankönyvhöz jusson,
o Az előzőekben felsorolt vizsgák, foglalkozások, tanulmányutak, bérletek, a jogosítvány költségeit programpénzből fizessük,
o A kirándulások, az első sí tábor kiadásai ne terheljék a szülőket,
o A menza költségeket átvállalja a kollégium,
o Szociális alapon taneszközökkel, szabadidő- és sportruhákkal stb. lássuk el a tanulókat, fedezzük ballagási ruháik költségeihez (évente 25000 Ft/fő)
 
Mi a helyi önkormányzatok szerepe a programban?
• A képviselő-testületnek határozatban kell támogatni a tanuló programban való részvételét.
• Havi 6000 Ft-os ösztöndíjat/szociális támogatást nyújthat. (Ez nem feltétele a programba való bekerülésnek)
• A fentiek elfogadása képviselő-testületi ülésen történik, ezért időben kell egyeztetni a polgármesterrel.
 
Néhány fontos információ:
A pályázati anyag elérhető a www.kormany.hu (Pályázatok), és a www.revai.hu honlapon, az Arany J. Program menüben, de kérésre megküldjük az érdeklődőknek.
 
A PÁLYÁZATOT 2011. DECEMBER 12-IG KELL BENYÚJTANI A RÉVAI MIKLÓS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (9021 Győr, Jókai u. 21.) CÍMÉRE.
 
A tanulók a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbeli vizsgán vesznek részt, amelyet a pályázónak iskolánkban kell megírni
Időpontja: 2012. január 21. (szombat) 10 óra, akadályoztatás esetén január 26. (csütörtök) 14 óra.
18 tanuló nyerhet felvételt a képzésre.
 
Pontszámítás: Összesen 200 pont
Hozott pont: 50 (magyar nyelv-és irodalom (együtt), matematika, történelem, egy idegen nyelv és egy természettudományos tantárgy 7. év végi és 8. félévi eredménye).
Központ írásbeli vizsga eredménye: 50-50 pont
Képességvizsgáló teszt: 50 pont (figyelem, emlékezet, kombinatív készség)
A sorrendet a hátrányos helyzet milyensége módosíthatja.
Értesítés a pályázat eredményéről: 2012. február 9.
 
Nyílt nap: 2011. november 7. (hétfő) 17 óra.
Részletes tájékoztatás a 96/526-044-es telefonszámon bármikor kérhető.