A munkaközösség bemutatása folyamatban
PASCH Programm
Goethe – Mozi
A Goethe – Mozi - Program iskolánk tanulóinak hosszú évek óta kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy szórakozva mélyülhessenek el a német nyelv rejtelmeiben. Minden tanévben 4 előadás keretében nézhetnek meg az érdeklődő diákok a Pláza mozi nagytermében egy-egy német filmet. A paletta nagyon széles, hiszen láthattunk már fergeteges vígjátékot, akciófilmet, dokumentumfilmet, történelmi témájú könyvek filmváltozatát – bármit, ami érdekes és tanulságos lehet egy révaisnak.
Az előadásokat órai didaktizálás előzi meg, és sokszor van igény és lehetőség egy utólagos megbeszélésre is. Munkaközösségünknek szép gyűjteménye van a látott filmekből, melyeknek segítségével a nyelvórákat is színesíteni tudjuk.
Iskolai német verseny
Iskolánk tanulói eddig nagyon sok szép sikert értek el a nyelvi OKTV-ken, melyre nagyon büszkék vagyunk. Ezeken a versenyeken az alsóbb évfolyamok diákjai nem vehetnek részt, ezért arra gondoltunk, hogy lehetőséget teremtünk számukra is német nyelvből egy kis megmérettetésre. A célunk az volt, hogy kedvet csináljunk a nyelvtanuláshoz, illetve sikerélményhez juttassuk a diákokat. 2011/12-es tanévben rendeztük meg először az iskolai német versenyünket a 9. és a 10. évfolyam tanulói számára, melynek sikere arra ösztönzött bennünket, hogy ne hagyjuk abba. Azóta minden évben megszervezzük a 2-3 fordulós elődöntőket (általában otthon megoldandó feladatokkal ill. projektmunkával), melyet tavasszal az élőben zajló döntő követ, ahova a 4 legjobb eredményt elérő csapat jut be. A verseny tematikája évente változik, az eddigi témák között szerepelt pl. Ausztria, Németország, Magyarország, Budapest, Győr és az iskolánk is. A feladatok összeállítása során arra törekszünk, hogy érdekesek, humorosak legyenek, de közben próbáljuk a diákokat új ismeretekhez juttatni, észrevétlenül tanítani. A döntőknek mindig nagy sikere volt, hiszen a hangulatot fokozzák az osztálytársak, barátok, akik szurkolhatnak a versenyzőknek, akik a vetélkedőn mindig megkóstolhatnak valami finomságot is. Jutalom a döntő minden résztvevőjének jár, természetesen a győztesek értékesebb nyereményben is részesülnek. Bízunk benne, hogy még sok iskolai verseny megszervezése vár ránk, hogy ezzel is segítsük, motiváljuk a német nyelv iránt érdeklődő tanulóinkat.