Halva élni
Körülölel, bezár, burokként von körbe. Nem hallasz, nem látsz, nem érzel. Figyelsz, léptek zaját hallod. Sérti a füled még a leghalkabb nesz is. Közeledik, vársz, hallgatózol, feszülten figyelsz. Megáll. Felnézel, megpillantod. Beletelik egy kis időbe mire realizálod mi is valójában, az ami sérti a perifériádat. Rettegsz, tudod mi fog következni. Kapkodod a levegőt, pánikolsz, majd eltompulsz. Az emóciók vihara magával ragad. Vissza repít gyerek korodba, amikor még minden rendben volt, amikor azt hitted az élet csak játék. Felidézed milyen volt futni a reggeli harmattól még nedves fűben miközben szellő kócolta a tájat. Távolról még dereng milyen volt, mikor a fűszálak csiklandozták a lábujjaidat, ahogyan kacagtál a katicabogarak röptén. Emlékszel milyen volt szökelni apukádhoz. Rohanni, szinte repülni felé. Tudtad, hogy elkap, hogy fenntart. De a semmiből, hirtelen beborult az ég, az eső elkezdett hullani. A táj átváltozott. Te csak várod, hogy vége legyen, hogy megszűnjön, várod hogy valaki azt mondja "Nézd ott a szivárvány!". Keresed a remény halovány sugarát, amibe kapaszkodva még tudsz élni. Egyszer csak rájössz hogy vége, már nem bírod, nincs esélyed. Már a sebesen hömpölygő folyóban vagy. Az érzelmeid hullámai sodornak, mint egy élettelen, magatehetetlen testet. Az ár elkapott folyamatosan szikláknak csapódsz, nincs menekvésed. Már azt se tudod hol van a fent és a lent. Minden emlék, mint egy újabb áramlat ránt a víz alá, minden kép mi a múltadból felötlik lényedben gúzsba köt, megbénít, a folyó fenékhez láncol. Ráeszmélsz, hogy nincs tovább, ordíthatsz, harcolhatsz, értelmét vesztette minden küzdelem, elbuktál. Nem vagy képes megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Felnőttél az éj leple alatt. El kell fogadnod. Nem bírod felfogni hogyan történhetett, mikor. Nem érted, csak keresed a kérdéseidre a válaszokat, de senki se tudja őket. Csak össze-vissza beszélnek. Csalódsz, mindig, mindenkiben. Elfutsz mert emlékeztetnek a múltadra, arra, hogy ki is voltál, hogy ki is lehetnél. Rohansz, mint az űzött vad, menekülsz, nem akarsz szembenézni a megtörtént eseményekkel, még mindig fájnak, még mindig nem tudod túltenni magad rajta. Megragad egy kéz, visszaránt a jelenbe, mert nem vagy itt, csak önmagad árnyéka vagy, elvesztél a múltban. Keresed, miképpen tudnád befolyásolni a történteket, hogyan tehetnéd semmissé a mára valósággá vált tényeket. Feleszmélsz. Szépen lassan nyitod ki a szemedet. Csak homályos, elmosódott foltokat látsz, a már állandósult könny függöny fedi lelked szilánkokra tört ablakait. Összerándulsz, azt érzed megfulladsz. Remélted, hogy elmegy, de marad. Várod, hogy magadra hagyjon, vágysz rá, hogy egyedül lehess, hogy visszazuhanhass a megszokott bódult, eltompult állapotodba, mikor nem fáj semmi. Nem tágít, ott marad, nem hagy el. Hallgat, te csak sírsz, visszanyelni könnyeidet. Szinte megfulladsz érzelmeid háborgó tengerében, de ő csak vár, várja, hogy elmond neki. Kifakadsz, annyi év után elmondod valakinek. Ekkor eszmélsz rá arra, hogy az évek alatt a sok mosoly csak álarc volt számodra, melyekkel szívedet izoláltad el az újabb sebek lehetőségétől, melyek mögé bújva eltűntél a kérdések célkeresztjéből. Rájössz, hogy vannak érzéseid. Megrémülsz, ez nem te vagy, ez nem lehetsz te, ez valaki más, te erős vagy, hiszen mindenki ezt gondolja. Rádöbbensz, hogy az életedet hazugságok között élted, azt hitted rendben vagy. Egészen addig, míg valaki be nem törte szíved oly gondosan bereteszelt ajtaját, amikor beárad a fény akkor jössz rá, hogy te valójában nem szereted a sötétséget. Megrémülsz, félsz a változástól, a negatív emlékek gyötörnek, de ő mégis támogat, kiáll melletted. Engedsz neki, bízol benne, elhiszed hogy ő nem olyan mint mások, ráhagyadkozol, engeded, hogy vezessen. Várod hogy szétzúzza a burkot, amit az élet eseményei vontak köréd, hogy megtanítson élni a védelmi vonalad nélkül. Megrémiszt a közelsége, soha nem engedtél senkit ennyire közel magadhoz. Szép lassan elfelejtesz mindent. Ekkor eszmélsz rá, hogy megszűnt, vége a viharnak. Most, egy élet elteltével minden alkalmassá vált arra, hogy elkezdj élni. Ekkor jössz rá, hogy míg az esőre koncentráltál egy élet rohant el feletted, és ez neked még csak fel se tűnt, csak most látod, most, amikor már késő. Mert végül belehaltál abba, hogy élni akartál.
