Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében ún. sütiket használ.
Facebook Levelezés Kréta

Miklós-nap, 2012


A 2012-es Miklós-nap programja:

Dr. Dudits Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, Széchenyi-díjas, kutató biológus professzor
A  gimnazista álmok valóra válnak

 Dr. Füzi Ákos, jogász, volt válogatott labdarúgó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportszakmai Főosztály főosztályvezető
Tanulás és élsport – a kettős karrier fontossága
 
Dr. Grósz Andor, professzor, orvos dandártábornok, a Kecskeméti Repülőorvosi-, Alkalmasság-vizsgáló és Kutatóintézet parancsnoka
Egy révais diák útja a tábornok egyetemi katedrájáig

Gunther Zsolt, Ybl-díjas építész, a 3h Építésiroda alapítója és vezetője
Csillag Katalin, építész
Kevesebbet, de azt jobban
 
Kocsis Rozi, bábszínész, dramaturg, a Vaskakas Bábszínház igazgatója
 
Dr. Molnár Emil, egyetemi tanár, BME Matematika Intézet, Geometriai Tanszék
Négydimenziós szabályos testek forognak a számítógép képernyőjén
           
Mónus Ágnes, PR és kommunikációs szakember, a HírCity igazgatója
 
Sragner László, vállalkozó, A VOSZ megyei elnöke, A Sragner és Sragner KFT tulajdonos-ügyvezetője
 
Dr. Szabó Róbert, közgazdász, politológus, egyetemi docens, (Széchenyi Egyetem, Zsigmond Király Főiskola)
Futball és politika a 20. századi Magyarországon
 
Dr. Szeneczey Balázs,  ügyvéd, Budapest főpolgármester-helyettese
 
 Dr. Váradi Ágnes, jogász, osztályvezető (Közpolitikai Kutatások Intézete), nemzetközi kapcsolatok szakértő
Ahány nyelvet beszélsz…” Módszerek, tapasztalatok, tanácsok a nyelvtanuláshoz
 
Balogh Anna, 12. F. osztályos tanuló
A memóriáról (a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadása hangzik el)
 
Aranytoll - 12. Országos Helyesírási Verseny - AJTP
 

Révai Baráti Kör

Révai baráti kör

Révais voltál?
Jelentkezz a baráti körbe!
Itt találsz információt!
 

DÖK

Révai Alapítvány

Révai alapítvány

Fontos neked a nagymúltú?
Támogasd az adód 1%-ával!
Nézd meg mire költjük!
 

Kollégium

Révai Kollégium

Kollégista vagy?
Kollégista szeretnél lenni?
Tájékozódj ezen a linken!