Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében ún. sütiket használ.
Facebook Levelezés Kréta

Határtalanul! 2018/19




7. F osztályunk 2019 májusában tanulmányi kiránduláson járta be Görgey téli hadjáratának útvonalát. Kalandozó diákjaink hó helyett nagyon sok és hideg esővel találkoztak, de ez sem szegte kedvüket a rengeteg történelmi, művészettörténeti és földrajzi látnivaló megtekintése közben. A kirándulás a Határtalanul! program segítségével jöhetett létre.

Előkészítő óra:
Az előadó által a tervezett útvonal és a földrajzi környezet bemutatása ppt prezentációval, majd a diákok internetes útvonaltervezést végeztek. Utána a történelmi emlékek felsorolása, rövid bemutatása következett (képek, fényképek alapján), majd a diákok választottak részterületeket, címeket, amelyekre interneten történő kutatás, ismeretszerzés után önállóan felkészültek.

A tanulmányi kirándulás útvonala:
A meglátogatott helyszínek a diákok történelmi, művészettörténeti és földrajzi ismereteit egyaránt gyarapították: Komárom – Monostori erőd; majd az Ipolyságon áthaladva Léva várát kerestük fel.  Ezt követően Selmecbányára látogattunk, mely a Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa (arany-, ezüstbányászat) volt, ma a világörökség része. Városnézés (Mária Terézia alapította Bányászati Akadémia), majd látogatás a város környéki egyik bányatóhoz (Bacsófalvi-tó).
A 2. napon a Skalka-hegy gyomrában a Görgey-alagutat (bányaalagút) kerestük fel: erre jöttek le Görgey csapatai 1849 januárjában Selmec- és Körmöcbánya felől. Stureci-hágó: innen indult meg a tábornok csapataival a Szepesség felé. Ezt követően Rózsahegy érintésével Liptószentmiklósra érkeztünk, ahol megtekintettük a Szent Miklós templomot. A nap utolsó állomása Poprád volt.
A 3. napon autóbusszal a Magas-Tátra csodálatos üdülőhelyeinek megtekintése következett, egészen a Csorba-tóig. Innen tovább utaztunk Lőcsére: megtekintettük a városközpontot (Szent Jakab templom, városháza, Thurzó-ház, Minorita templom), melyet még ma is majdnem teljesen épen maradt városfal vesz körül. Késő délután Eperjesre érkeztünk, melynek főterén megcsodálhattuk a reneszánsz és barokk építészet remekeit.
A 4. napon délelőtt Kassát kerestük fel. Városnéző séta következett az ország második legnagyobb városában: Szent Erzsébet dóm, II. Rákóczi Ferenc fejedelem sírja (koszorúzás a fejedelem sírjánál; emlékezés, kiselőadás róla, valamint Felvidék híres szülötteiről), Orbán-torony, püspöki palota, városi színház, Lőcsei-ház, ferences templom, rodostói ház. Helyi magyar hagyományőrzők helytörténeti előadását is meghallgattuk.
Hazafelé Krasznahorka várát (Andrássy-birtok) tekintettük meg.
Az osztály diákjai a következő F osztálynak meséltek átélt kalandjaikról, a sok látnivalóról.



Révai Baráti Kör

Révai baráti kör

Révais voltál?
Jelentkezz a baráti körbe!
Itt találsz információt!
 

DÖK

Révai Alapítvány

Révai alapítvány

Fontos neked a nagymultú?
Támogasd az adód 1%-ával!
Nézd meg mire költjük!
 

Kollégium

Révai Kollégium

Kollégista vagy?
Kollégista szeretnél lenni?
Tájékozódj ezen a linken!