Dr. Polgár Sándor

Polgár Sándor (Győr, 1876. dec. 13. – Auschwitz, 1944): botanikus, tanár. A bp.-i tudományegy.-en 1900-ban természetrajzvegytan-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett, közben már Mágócsy-Dietz Sándor asszisztenseként dolgozott. 1900-tól 1935-ig (nyugdíjazásáig) a győri reálisk.-ban tanított. Ifjúkorától botanizált, különösen Győr vm. és a Bakony flórája foglalkoztatta. Megírta megyéje növényföldrajzát, majd élete fő művét, a teljes megyei flórát, amely a legteljesebb magyar megyei flóramű. Foglalkozott az adventív (behurcolt) növényekkel és a Solanum-fajokkal is. 1944-ben deportálták. – F. m. Győr megye növényföldrajza (Magy. Botan. L., 1912. 11. sz.); Solanum tanulmányok (Botan. Közl. 1926. 23. sz.); Győr megye flórája (Botan. Közl. 1941. 38. sz.). – Irod. Boros Ádám: P. S. emlékezete (Botan. Közl. 1955, 1 – 2. füz.).

Magyar Életrajzi Lexikon

 

Tisztelettel és szeretettel eleveítem fel emlékeimet egykori szakmaindító mesteremről, a tudós tanárról, dr.  Polgár Sándorról.
Az 1923. évet írtuk. Mint a győri Révai Miklós Főreáliskola tanulója,  a IV. osztály eredményes teljesítése után felsőbb V. osztályba léphettem. Akkor került sor a tanrendben a növénytanra. Addig a festőművész vágyálmok mellett az általános természetszereteten és némi házi kertészkedésen kívül semmi más nem kötött a növények ismeretéhez. Most egyszerre - tanárunkon,  Polgár Sándoron keresztül - új világ tárulhatott ki előttem.
Az indulás véletlen volt. Kinek van vasúti kedvezményes igazolványa? - kérdezte Polgár Sándor tanár úr a szeptemberi kezdő növénytani órán. Többen jelentkeztünk, édesapám után nekem is volt. A Fertő-tóhoz kellene kimenni egy feladat elvégzésére -  folytatta tanárunk - a Jávorka Sándortól ott felfedezett tengerparti szittyót (Jancus maritimus) kellene begyűjteni a Magyar Nemzeti Múzeum Exicatta-ja számára. Tengerparti növény nálunk? ez izgalmas dolog. Felcsillant a szemem, és Polgár tanár úr észrevette, engem választott segítségül. Megváltotta a jegyeket, és a Győr - Ébenfurti vasút fapados 3. osztályán 1923 szeptember 9 én kosaras-batyús asszonyok között ülve, végig Eszterházáig (ma Fertőd) mesélt nekem Jávorkáról, a magyar flóra nagykutatójáról, továbbá a Fertő-tóról, a parti szikesekről. Mindezt a helyszínen Mexikó-pusztánál a természetben újra átélhettem: az őszi napfényben rőtszínben pompázó törpe sziki-gyepet, vakszik-foltokat, a konyhasót jelző ugyancsak tengerparti húsos sziksófüvet (Salicornia herbecea)
Ettől kezdve - ha csak lehetett - csatlakoztam Polgár Sándor egyéni növénygyűjtő túráihoz. De az iskolai szervezett tanulmányutakon is az ő lelkes magyarázata révén mindinkább bővült a növényismeretem. Emlékezetes a kirándulás a löszös ravazdi-dombokra. Demonstrálta nekünk a kőrislevelű ezerjófű (Dictamnus albus) illóolaj felhőjének lángbaborítását. Szólt nyelvész tanártársainak, így iratott velünk Turóczy tanár úr írásbeli dolgozatot: "Une excursion de Győr a Macskalik pres du Pannonhalma" címen. Ezzel is elősegítette az élménnyel szerzett ismeretek tartós rögzülését.
A hatodikban már az állattant tanította nekünk Polgár tanár úr, de én növekvő lelkesedéssel továbbra is követtem őt magán növénygyűjtő útjain. Mivel nála hiányzott a rajzbeli készség, ekkor a tanítási időn kívül is, kezdetben a természetrajzi szertárban, majd pedig a lakásán vezetett be a növények faji bélyegeinek felismerésébe, és ennek segítségével - részben mikroszkópból - rajzoltam meg az ábrákat tudományos közlései számára (Magyar Botanikai Lapok, 1925; Botanikai Közlemények, 1926). Mindig ragaszkodott a nevem feltüntetéséhez, és megjelenés után megtisztelt egy különlenyomattal, fokozta ezzel is mind szenvedéyesebbé váló érdeklődésemet a botanika iránt. A volt ágyugyári munkástelepen közel laktunk a várostól keletre eső homokpusztához. Lassanként minden szabadidőmet az oda kijárás és egyéni búvárkodás kötötte le. Végképp lemondtam festőművészeti vágyálmaimról, és a pályaválasztásban a botanikus kutatói pályát tűztem magam elé. Jóval később tudtam meg, hogy szintén szeretett rajztanárom, Herritz Oszkárszemrehányások özönével halmozta el és korholta Polgár Sándort, hogy elcsábított a művészettől (az intenzív felkészülés különben átmenetileg egyéb iskolai tárgyaim elhanyagolásához vezetett.)
Úgy gondolom mindebből kitűnik Polgár Sándor kiváló pedagógiai készsége és kiemelkedő szerepe a különösen érdeklődők szakmai útra-indításában. Jelentős szerepe volt az Ifjúság és Élet című lap megindításában is 1925/26-ban. Attól kezdve egy évtizeden át sorra jelentek meg, elsősorban kémiai-élettani vonatkozású cikkei ebben az ifjúsági lapban. Reáliskolai önképzőköri pályadíjnyertes dolgozatomat is ő vitte be a lap 2. évfolyamába, nyolcadikos koromban.
Mindez azonban csak az indulás volt. Viszont óriási előnyt jelentett számomra az ő szakmai felkészítése egyetemi tanulmányaim során. Az ő segítő keze valósággal utánam nyúlt az egyetemi és a kezdő múzeumi években is. Magam mindig megőriztem a szakmai levelezéseket. Bár a második világháború viharaiból csak csonka anyag maradt vissza, mégis úgy gondolom, hogy a továbbiakban nem csak a magam szavaival idézem föl emlékét. Hozzám intézett levelei, levelezőlapjai sokkal hűbben, eredetibben, az ő leírott szavain keresztül világítják meg nemes egyéniségét. Ugyanakkor az is kitűnik, hogy annak ellenére, hogy mégegyszer annyi idős volt mint én, mégis igaz barátként, meleg "atyai barátsággal" fordult felém (ahogyan 1955-ben tudományos életrajzírója, Boros Ádám is a vele való kapcsolatát jellemezte.)
A megmaradt első levél 1930. november 10-ről keltezett és úgy kezdődik, mint a későbbiek is: "Kedves Barátom!", és az aláírás: "Régi barátod Polgár S." Meghatódva idézhetem fel ebből a levélből azt a segítőkészséget, amellyel a Növénytani Szakosztályban sorra kerülő, életem második tudományos előadásának sikerét igyekezett előmozdítani (a szemléltetés, az előadás rövidségének fontossága). Mennyira jellemző szinte túlzott tapintatára e szakasz zárómondata: "Bizonyára magad is gondolsz ezekre!". Éedekes történeti adatok, az iskolai botanikus kert ügyére vonatkozó közlések is találhatók levelében. Egy héttel későbbi válaszlevelében örömmel jelzi, hogy úgy történt, ahogy gondolta: "Az a tárgy, melyet választottál, a magyar botanikusok jó részét joggal nagyon érdekli." Felhívja figyelmemet a Degen Árpáddal való kapcsolat jelentőségére: "Tudását, gazdag könyvtárát, herbáriumát szívesen bocsátja a kutatók rendelkezésére!" Valóban így igaz, többek között Polgár Sándor tudományos munkájának elindításában, támogatásában Degennek az 1910-es években és később is nagy szerepe volt. Megható az is, hogy Polgár Sándor a reáliskola igazgatójának, Simon Miklósnak és a Győri Hírlapban a közvéleménynek beszámol volt tanítványának tudományos előadásáról. Mennyire jellemző egyéniségére, idézem leveléből: "...egész életemben mindig igazmondó voltam, és ürességeket sohase dicsértem fel, mégha talán az célszerű is lett volna a magam érdekében."
Győrött 1931. január 13-án kelt leveléből, amelyet nekem már mint a debreceni egyetem tb. (fizetéstelen) tanársegédéhez címzett kitűnik, hogy közvetítő voltam Soó professzorral való kapcsolata megteremtésében, modernebb szakirodalomnak hozzá való juttatásában. A sűrűn következő 1931. májusi, júniusi, júliusi, novemberi levelekben számos atyai, baráti jótanács és féltés rejtőzik. De örömmel közli, hogy a medvefű kankalin (Primula auricula) második bakonyi termőhelyét felfedezte. Kitűnik továbbá széles nyitottsága az új fejlődő irányokkal szemben, pl.: "Most erősen tanulok vegytant; már régebben feltettem magamban, hogy mélyebben behatolok az elméleti kémia titkaiba, ezért felsőbb matematikát is tanultam" - írja 54 évesen. A 30-as években kialakuló, új hazai növénytársulástani (akkor úgy mondták növényszociológiai) kutatások, amelyekkel szemben a maradiak részéről ellenkezés is mutatkozott, szintén felkeltették az érdeklődését. Ennek hatására nyilvánil meg a Tobán-hegy vegetációja (1933) és Új talaj befüvesedésének esete c. (1937), a Botanikai Közleményekben megjelent tanulmányaiban. De kitűnnek leveleiből a családapai gondok, és családi ügyekben való kapcsolataink is: "Mindnyájan üdvözlünk szeretettel: P.S."
Új vonás jött kapcsolatainkba, amikor állástalan diplomás és külföldi ösztöndíjasként egy évre Berlin-Dahlembe, a Botanikai Múzeumba és Botanikuskertbe kerültem 1935-ben. Végre viszonozhattam sok-sok segítségét, legalábbis részben. Az ő Solanum kutatásihoz nyújtott adatszolgáltatással, herbáriumi tanulmányozásokkal igyekeztem most én segítségére lenni. 
Amikor 1936 nyarán, mint atyai barátomat értesítettem Polgár Sándort, hogy Jávorka Sándor - második tanítómesterem - kiharcolta a múzeumi segédőrként való kineveztetésemet a Nemzeti, illetve a Természettudományi Múzeum Növénytárához, a következőkben gratulál: "... végre Te is bejutottál az egyenes vonalba, mely ugyan sok földi örömet nem nyújt, de mégis lehetővé teszi a nyugodt tudományos munkát, mely a te-fajtabeli embernek többet ér minden földi kincsnél." Ő is efajtabeli ember volt és önmagából indult ki ezzel a megállapítással.
Sándor bátyám 35 éves széles körű és számos becsületes , dolgos igaz embert nevelő tanári munka után mint tanár, nyugalomba vonult (1935-ben), de mint kutató megújúlt erővel tovább munkálkodott. Most már sűrűn járhatott föl a Múzeum Növénytárába Budapestre, ahol Győr megyei flórájának befejezésén dolgozott. Ott személyesen találkozhattunk és cserélhettük ki gondolatainkat, többé nem volt szükség sűrű levelezésre. Ismét szüksége volt rajztudásomra, és vele együtt megszerkesztettük és megrajzolhattam Győr vármegye növényföldrajzi térképét. Polgár Sándor a megyére vonatkozó flórisztikai adatait korszerűen, már a természeti tájaknak megfelelően csoportosította át. Az egyes fajok tömegviszonyaira vonatkozó megállapításai rendkívül alapos terepmegfigyeléseit jelezték. Joggal állapíthatta meg róla megemlékezésében Boros Ádám: "Életműve a győrmegyei flóra (1941), a legalaposabb növénytani (megye) monográfia, amit magyar földről valaha is írtak."
Az 1941-es év már az üldöztetések kegyetlen, szégyenteljes ideje volt. De ki kell emelni, hogy az akkori idők közepette is munkája, idézem a kinyomtatásból: "Győr sz. kir. város támogatásával jelent meg". Barátai, a magyar botanika akkori vezető személyei 1944-ben még a nyilaskeresztesek uralma előtt együttesen nyújtottak be kérvényt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy Polgár Sándort mentesítsék - sajnos minden eredmény nélkül. A legszörnyűbb tragikus körülmények között pusztult el Polgár Sándor, a hazáját és a fiatalságot, a tudományos munkát annyira szerető tudós tanár.
Nem volt feladatom megközelítően sem életrajzzá stzélesíteni az emlékeket. Nemrég Grábics Frigyes, a Pedagógus Szakszervezet Győr-Sopron megyei Bizottságának és a Magyar Pedagógiai Társaság Győr-Sopron megyei tagozata módszertani kiadványának, a Hogyan?-nak 1984. évi 2. számában (28-32.old) Polgár Sándorról írt kitűnő életrajzában tett eleget a kegyeleti aktusnak. Magam tudós tanáromnak, Polgár Sándornak nemes alakját mindvégig szívembe zárva őrzöm.

Dr. Polgár Sándort 1944 áprilisában a győr-szigeti gettóba zárták sorstársaival. 1944. június 11-én deportálták Auschwitzba, ahol megérkezése után, június 16-án gázkamrában elpusztították.